
A MAFC-BME-Mapei volt a Vegyész RC ellefele szombaton a férfi röplabda NB I-ben. Az első két szett teljes mértékben a borsodiak kezében volt. A harmadik felvonásban alaposan bekezdett a MAFC, hamar behozták elmaradásukat a hazaiaik, a játszmát azonban mégis a budapesti együttes nyerte. Egy-kettőnél Bokor pillanatai következtek a negyedik játszmában, hiszen előbb egyenlített, majd a nyitóhelyen produkált jól, de pár rontás miatt csak 6-5 volt az állás – amikor Juhász mutatta meg, miként is kellene határozottan befejezni egy akciót. Űzte, hajtotta csapatát Dudás András, érthetően, aminek meg is volt a hatása (9-5). A MAFC azonban felvett egy hasonló fordulatszámot, és beérte a házigazdát. Már keményebben meg kellett küzdenie a Vegyésznek a pontokért, ezért a 16-13-as állás sem jelentett túl sokat. Tamási alakította 19-19-re szettet, ahonnan a látogatók egy 6-1-es szériával állva hagyták a barcikát. Így a döntés az ötödik szettre maradt, melynek megnyeréséért már csak két pont járt a győztesnek. A befejező játékrész első harmadában Csizmadia talált rést a budapesti sáncon, aztán 6-6-nál már a plafon volt túl alacsony a VRCK térfelén. 8-8-tól megint Bokor mutatta meg magát, és 13-10-nél már majdnem célba ért a Vegyész, a MAFC azonban még beijesztett. Szükség is volt az időkérésre, s a vártnál nehezebb, egy óra ötvenhat perces találkozót Molnár I. vonalon túl landoló bombája zárta. (forrás: boon)