
Tanirodai kiállítást tartottak kedden a Surányi Endre Gimnázium, Szakképzõ Iskola és Kollégiumban. A hagyományosan minden évben megrendezett esemény célja az, hogy a diákvállalkozásban résztvevő tanulók, gyakorlatban alkalmazzák azt, amit tanórai keretek között sajátítottak el. Jósda, retró bolt, utazási iroda, ezek mind – mind olyan vállalkozások, amiket diákok alapítottak. A 2012-es surányis tanirodai kiállításon, kilenc diákvállalkozás kínálta portékáit és szolgáltatásait. A kereskedelem - marketing és a kereskedő szakon a végzős tanulók a tanév elejétől készültek erre az eseményre. A taniroda vezetője szerint, fontos az, hogy a diákok kikerülve az iskolából önállóan tudjanak akár egy vállalkozásba is belekezdeni. A hatodik alkalommal megrendezett tanirodai kiállítást a szervezők, különféle versenyekkel és totók kitöltésével is színesítették. A résztvevő csapatok, szóróanyagot, és katalógust is készítettek, hogy népszerűsítsék saját vállalkozásukat. A vállalkozásokat szakmai zsűri és az intézményben tanuló diákok értékelték: design, termék, kiszolgálás, műsor illetve marketing kategóriában.